A következő történet főszereplője Éva, már szembenézett a gyilkos kórral és saját elmondása szerint győzedelmeskedett felette. Éva mélyen hiszi, hogy az általa véghezvitt terápiának köszönhetően mondhatja el ma magáról, hogy kigyógyult a rákból.
A történetben szereplő állítások tehát kizárólag Éva saját véleményét tükrözik és nem a 33 Hét Jólét Blog tulajdonosainak ajánlásai!
A 33 Hét Jólét Blog tiszteletben tartja az ide vonatkozó jogszabályokat és nem állít vagy közöl olyan információkat, ami a különböző betegségben szenvedők számára azt a benyomást kelti, hogy az étrend-kiegészítők szedése kiválthatja az orvosi kezelést, illetve a kezelőorvosok által felírt Magyarországon törzskönyvezett gyógyszereket!
Omega-3 sikersztori
Éva vagyok, 55 éves. 2016-ban egy rutin műtét során agresszív méhtest daganatot diagnosztizáltak nálam. Ha ez még nem lett volna elég, 4 nyirokcsomó áttétet is találtak. A helyzetem tehát nem volt túl rózsás, a vége mégis sikersztori lett.
Pedig az orvosok által kínált egyetlen lehetőség a gyógyulásra a kemoterápia volt. Ezt azonban én elutasítottam, az ismert mellékhatások miatt. A kemoterápia során mérgezik a szervezetet a rákos sejtek elpusztításáért, ami az egészséges sejtállományt is nagymértékben pusztítja.
A figyelmem ezért inkább a természetes gyógymódok és a tápanyagpótlás felé fordult és közben magát a betegséget is jobban meg akartam ismerni.
A felismerés, ami megváltoztatott bennem mindent
Az egészség megőrzésének legjobb módja, ha kerüljük az egészségtelen ételeket, tartani tudjuk a megfelelő testsúlyt és szervezetünk biztonságos egyensúlyi állapotát.
Amikor a daganatomra fény derült, a szervezetem már régóta nem volt egyensúlyban. A véremben felborult a normál zsírsav-egyensúly is. Az omega-6 és omega-3 egyensúlya döntő fontosságú az egészségmegőrzés szempontjából.
Ha ugyanis az omega-6-ból túlfogyasztás történik, az káros oxidatív szabadgyökök felszabadulásához vezethet. Ezek a szabadgyökök gyulladásokat generálhatnak a szervezetben, amelyekből akár rákos daganatok is kifejlődhetnek.
Ezzel a szemlélettel vártam kíváncsian, hogy egy független norvég orvosi laboratórium kiértékelje a kiküldött száraz vérmintámat, amit mindössze 1 perc alatt végeztem el otthon. Az eredmény megdöbbentő lett: a kezdeti omega-6:3 értékem a maximálisan 3 helyett 47 érték volt, azaz a normál érték 16-szorosa.
Csak érdekességként említem meg, hogy az északi országok egészségügyi tanácsa szerint: max. 3 egység Omega-6 zsírsav érték jelenti a gyulladásmentes állapotot.
Természetesnek tűnt tehát a számomra, hogy ha meg akarok gyógyulni, lépnem kell, méghozzá azonnal.
Így egy omega-3 étrend-kiegészítőt kezdtem el fogyasztani. A testsúlyomnak megfelelő mennyiséget 20%-al növelten. Tettem ezt annak reményében, hogy az ideális omega zsírsav-arány beállításával a szervezetem is visszabillenhet eredeti egyensúlyi állapotába.
Az omega-3 zsírsavak a zsírsav kiegyensúlyozó hatáson túl, kivételesen sokat segíthetnek a gyulladások csökkentésében is. Ráadásul az általam fogyasztott termékben polifenolok is vannak, amelyek támogatják a gyulladáscsökkentő folyamatokat a szervezetben és segítik az omega-3 zsírsavak jobb hasznosulását.
Vigyázat! Csak akkor olvass tovább, ha érdekel a történet vége, de megígéred, hogy daganatos érintettség esetén a szakszerű orvosi kezelést nem hagyod abba!
A második labor értékelésre 120 nappal az első után került sor, ekkor már 120 napja fogyasztottam omega-3 étrend-kiegészítőt. Ez a 2. labor értékelés 55%-os javulást mutatott a zsírsav-egyensúlyommal kapcsolatban. 14 hónappal később, a harmadik teszt némi visszaesést jelzett. Ezért magasabb fokozatra kapcsoltam az egészséges és stresszmentes életmóddal kapcsolatban és folyamatosan szedtem a fent említett omega-3 étrend-kiegészítőt, amit a szervezetem az első vizsgálathoz képest 32 hónappal később 100%-os gyulladás-mentességgel hálált meg.
És mi lett a daganattal, illetve az áttétekkel? Köszönik szépen, továbbálltak.
Hiszek abban, hogy az omega-3-mal megtámogatott szervezetem nem hagy esélyt sem a külső kórokozóknak, sem a belülről támadóknak.
Az omega-3 zsírsavak szerteágazó egészségre gyakorolt pozitív hatását még csak most kezdjük megismerni igazán. Én azonban úgy érzem, hogy több kellemes meglepetést tartogatnak még.
Üdv. Éva
A történetben szereplő állítások kizárólag Éva saját véleményét tükrözik és nem a 33 Hét Jólét Blog tulajdonosainak ajánlásai! A 33 Hét Jólét Blog tiszteletben tartja az ide vonatkozó jogszabályokat és nem állít vagy közöl olyan információkat, ami a különböző betegségben szenvedők számára azt a benyomást kelti, hogy az étrend-kiegészítők szedése kiválthatja az orvosi kezelést, illetve a kezelőorvosok által felírt Magyarországon törzskönyvezett gyógyszereket!
0 hozzászólás